2013. június 20., csütörtök

19.06.2013

(DX: Hosszú lesz a mai adag)
A mai kiadás "érdekes". Az történt, hogy a fejlesztői fórumot elárasztották az arti nerf miatt sírók telespammolva a fórumot, így SerB trollba váltott, ahogy ilyenkor szokott. Nos... majd meglátjátok.

- a "red screen of death" (vörös képernyő) úgy tűnik visszatért a 0.8.6-ban. Állítólag a "sniper" (lövész) módban következik be, az új részlet visszavevő rendszer autómatikusan mindent minimumra állít majd összeomlik. SerB válasza: "Írj egy support ticket-et". (Vagyis írj a támogatásnak)
- a lőszerárak nem csak sebzés és átütés alapján lettek átdolgozva, hanem az alapján is, hogy milyen ágyúban vannak. Ezért van az, hogy a (gyengébb) prémium KV-5 lőszer drágább az (erősebb) prémium KV-4 kaliber alatti lőszerénél.
- a fejlesztők nem hinnék, hogy a 8as prémium járművek a korlátozott MM-ükkel szenvednének a 9es artiktól (túlságosan)
- további intézkedések az artik számának csökkentéséra (SS: RU szerver jelentések 5vs5 arti csatákat mutatnak, mint korábban)? "Ha szükséges"
- jelenleg feltételezhetjük, hogy a 10es arti a 10es tankok felé van egyensúlyozva
- K: "Most minden ágyúnak majdnem ugyan olyan a pontossága!" (SS: általános panasz, hogy túl pontosak az ágyúk) V: "Micsoda szörnyűség..."
- K: "Túl sok tűz a túl pontos ágyúk miatt." V: "Micsoda szörnyűség..."
- K: "Modok nem működnek." V: "Micsoda szörnyűség..."
- K: "Priest másik szintre került, wtf?" V: "Micsoda szörnyűség..."
- K: "Az artik száma nem csökkent..." V: "Micsoda szörnyűség..."

Szóval igazából a legtöbb 0.8.6-os panaszra "Micsoda szörnyűség..."volt a válasz. Sok a sírás, beleértve "rejtett arti buff" szöveget is. Néhány elég vicces:

Player Vesil: "Abbahagyom a játékot!" SerB:"Micsoda szörnyűség..."
Player Vesil: "Nincs valami nagy szókincsed" SerB:"Micsoda szörnyűség..."
Player LordStuped: "Muszáj kifiguráznod az embereket akiknek  nem jön be a javítás?" SerB: "Micsoda szörnyűség..."

-K: "Az FPS láthatóan leesett.." V: "Micsoda szörnyűség..."

(később, mikor azt kérdezték, hogy miért nem tiszteli a játékosokat, SerB ezt mondta: "Szükséges szétválasztani a játékosokat és az idiótákat. Ez két csoport (sajnos, néhol fedik egymást).  Tiszteljük a játékosokat, de az idiótákkal nem ilyen egyszerű. Ez (trolláradat) rendszeresen megtörténik - idejönnek, és a fórum ideiglenesen kimerül. (SS: vagyis bedöglik)

- a játékon belüli átütés jelző automatikusan működik, nincs szükség a kézi beállításra
- a dinamikus kamera a jelek szerint jól működik: "kikapcsolhatod (ha szeretnéd)"
- k: "Miért döntöttetek úgy, hogy nem rakjátok be a brit autoloaderes artit?" V:"MErt az arti nem ebben a javításban jön." (SS: nem pontos, hogy SerB mit ért ez alatt, valószínűleg csak lerázás. Bárhogy is, autoladeres arti nem tűnik fel a kiszivárgott britt ágban)
- lehetséges, hogy különböző hang beállítások lesznek a 2.0, 2.1 és 5.1-es hangokhoz
- roncsok közelében levésnél, a kamera jobbra balra ugrálása valószínűleg a dinamikus kamera hibája
- 8.7 egyszerű javítás lesz, a jelek szerint csak tartalmat hoz (járművek, pályák), nem működésbeli változásokat. SerB megerősíti a 8.7-ben a brit artikat
- a fejlesztők nem lesznek képesek felmérni a 8-6 hatását mikor a 8.7 kijön (SS: vagyis hamarosan jön), az eredményeket valószínűleg a 8.8-ra tudják meg (SS: korábban SerB azt mondta, hogy kb. 1 hónap az adatgyűjtés, így feltételezhetjük, hogy 1 hónapon belül jön a 8.7)
- az átlagos csata időtartam 7 perc, ez igazából nem változott a játék megjelenése óta
- a fejlesztők gondolkodnak a T58-on (T57 nehéz 155mm-es ágyúval) - nem CW jutalomként, hanem a jelek szerint normálként - de SerB azt mondja, hogy nehéz egyensúlyozni (mert túl erős)
- hüvely kilökődés animáció lehet lesz, "amikor elkészül, kész lesz"
- K: "Átnéztem a fórumot, nem elég konkrét válasz, csak nevetségessé tétel..." V:"Átnéztem a fórumot, nem elég konkrét kérdés. Micsoda szörnyűség..."
- SerB megmagyarázza a fórumon sírókhoz való hozzáállását: az aktív játékosok közül (azok akik havonta 1x játszanak legalább), csak 1/10000 aki sír, akik a "nemzetük hangjának2 próbálják beállítani magukat. SerB mulatságosnak tartja.
- Westfield pálya meg lett változtatva (SS: passz, hogy mit konkrétan), szándékos volt
- A játék nagy patchekben fejlődik (nem mini patchekben) mert "Ez a fejlesztés átlagos menete. A projekt komplikált ezért minden változást tesztelni kell. Ez nem lenne lehetséges mini patcheknél.
- Lehet hogy a SuperPershing eladási opció a 8.7 után jön még. Először szükséges a mechanizmus beépítése. "Nem komplikált de mivel pénzel kapcsolatos alaposan le kell előtte tesztelni."
- SerB az artykról: "Azért lett hogy a nehéz tankokat és a nehéz páncélos TD-ket korlátozzák. A változások úgy lettek tervezve hogy az artyk hatékonysága csökken a gyors járművek ellen de közbe megtartsa a "heavy killer" funkciót.
- SerB szerint nem fog tovább változni a célzókörben a lövedék eloszlás.
- A jelenleg fejlesztett pályák egzotikus régiókból vannak hogy a CW-n lehessen használni. Ezeka  pályák tradicionálisabbak lesznek úgy mint az "Téli Orosz város".
- Még vannak gondok a barát és tiltó lista hosszának növelésével. A fejlesztők az új átdolgozott chatre várnak és nem akarnak ideiglenes megoldásokat.
- 0.8.6-ban nincsenek "titkos" változások a motortűzzel kapcsolatban.
- SerB azt mondja az FCM50t jól megvan a 0.8.6-ban csak jól kell játszani - medium ként nem pedig heavy ként. Egyfajta "anti-Superpershing"
- Nem lesz "tavaszi" különleges álca.
- Nem lesz "art of war" verseny az artyknak mert a fejlesztők nerfelni akarják őket nem azt elérni hogy még többen játszanak velük.
- Nem valószínű hogy a következő patchekben érkezik az új Német TD ág. De valószínű a Kínai artyk előtt.
- Az MM rendszer nem változott a 8.6-ban.
- Az álca háló pontos adata nem lesz elárulva.
- Storm az új álcarendszer leírásán dolgozik.
- Nem lehetséges hogy a Dinamikus kamera ne legyen opcionális mert ez azt jelentené hogy a kamera számolásokat a szerverre kéne helyezni. Ha ez megtörténik akkor kötelező lesz ez a kamera.
- Nem számít a tank tulajdonságinak hogy teli vagy üres a lőszerrekesz. Ez azért van hogy ne menjenek az emberek csatába csak pár lövedékkel és utána megszívatják a csapatukat mert nicns lőszerük.
- Lehetséges hogy valamelyik patchben jön valami újítás az acc biztonságra.
- A worldoftanks.ru -t kevesebb mint játékosok 1%-a látogatja.
- A fél áras arany fogyócikk egy teszt.
- Továbbra is raknak be olyan funkciókat amiket modok inspiráltak.
- További T9/10 arty? "Ha szükséges"
- A fejlesztők nem gondolják a prémium Francia artyt (LeFH) nerfeltnek. Nem lehet majd eladni aranyért. A rendszer változások (arty pontatlanság csökkenés, kisebb 105mm HEAT átütés) több járműt érintenek nem csak a LeFh-t.
- Storm azt mondja a valóságban a becsapódás hangja még "tompább" volt. Nem kongtak mint egy harang.
- A bokor álca rendszere nem változott meg a 0.8.5 óta.
- Nem terveznek light tank átdolgozást azt új 9/10 artyk miatt.
- Az E-100 torony mozgatás amit túl soknak véltek át lesz nézve de alacsony a prioritása.
- A 0.8.6-ban még mindig nem pattan kettőt a lövedék.
- A fejlesztők figyelik hogy menyi aranyat vesznek a változások után.
- Úgy tűnik volt egy második SuperPershing variáns de azt rakták be amiről több adatot szereztek.
- Az Adrenalin rohan képesség 10% os értéke nem lesz megnövelve.
- Serb szerint lehetséges hogy egy tank eltűnik 1mp után ahogy felfedezték. Nem bug és nem is 0.8.6-os változás.
- A "feladatok" a teszt szerveren (amiért nagy jutalmak jártak) csak teszt volt.
- Nem lesz szavazás WG dolgokról a játékon belül.
- Nem lesz egyhamar opció accok befagyasztására (mondjuk ha valaki vakációra menne de pörög a prémiuma). És ha a jövőben bejön akkor nagyon korlátozott lesz. Olyan egyáltalán nem lesz hogy csak a prémiumot befagyasztani.
- Jelenleg több szintű víz technikailag lehetséges de nem lesz mostanában.
- Nem változott a Black Prince páncélja a 0.8.6-ban.
-Storm azt mondja, hogy mikor jármű egyensúlyról és játékmenetről van szó, a "kő-papír-olló" elv fennmarad, de most már kettő háromszög van (HT-MT-TD és HT-arti-LT) és néhány jármű nam tartozik annyira egyértelműen egy csoporthoz, mint két évvel ezelőtt
- a fejlesztők tudnak a különböző rajongói ágakról, és megfelelnek néhány értelmes beszélgető partnernek ezekből a rajongó-ági fórum topikokból. Ehhez mondja SerB, hogy a játékosoknak általánosságban kevés hiteles információjuk van a japán technikáról.
- Murazor (SS: népszerű WoT orosz blogger) véleménye a jelek szerint nem fontosabb, mint a többi játékos véleménye. (SS: párhuzamot lehet itt vonni néhány EU/US játékossal, akik azt hiszik, hogy befolyásolják a WG minden lépését)
- a "tank eladása aranyért" funkció csak nagyon korlátozott esetekben lesz, ahol a jármű karakterisztikái lényegesen megváltoznak, biztosan nem általános lehetőség lesz
- a legjobb Conqueror torony a jelek szerint jó ahogy van (SS: egy játékos panaszkodott, hogy igazából rosszabb az alap toronynál néhány szempontból, SerB azt mondja, hogy figyelembe kell venni a torony lejtését és a tényt, hogy erősebb ágyút lehet rászerelni)
- Szovjet D-5T-85BM -nek 10 a tűzgyorsasága T-34/85-ön; 11,11 a T-43-on; és 10,53 a T-44-en, a jelek szerint ez szándékosan van így
- SerB azt mondja, hogy a képesség alapú MM valamilyen statisztika alapján (lényegtelen milyen) technikailag lehetséges (SS: de nem lesz)
- a Mester medál nem veszi figyelembe a prémium tankokat, mert néhány prémium tankkal szinte lehetetlen találkozni a csatamezőn normál csatában
- a 0.8.6-ban a prémium lőszert a Konisch ágyúból automatikusan eladták a javítás felkerülésekor, mert a fejlesztők nerfelni akarták őket, hozzáadták az automatikus eladáshoz, de végül nem nerfelték őket
- a nyitott tetejű járműveknek jobb a látótávolsága, mint a velük egy osztályban lévőknek
- valami idióta csinált egy videót amin illegális modokat használ és feltette a fejlesztői fórumra. SerB a jelek szerint örült neki
- SerB azt mondja, hogy amennyire ő tudja, a Panzer IV Schmalturm oldalrácsa nem működik repeszpáncélként, lehetséges, hogy hozzáteszik, majd mikor az összes modellt átdolgozzák

Storm hozzászólásai a 0.8.6-hoz
- lehetséges, hogy a dinamikus kamera rezgését lövés után ("visszarúgás") teljesen kiveszik, a fejlesztőknek több visszajelzés kell (igazából Storm azt mondja, hogy sok játékosnak tetszik, mert a lövési élmény részének tartják)
- Storm tud az ezt kikapcsoló modról
- Storm-nak tetszenek az új hangok
- a jelek szerint az a jelenség, hogy egyik csapatban pl. 2db 10es artijuk van, míg a másik oldalnak 2b 10es nehéz tankjuk Nem kívánatos és dolgoznak rajta
- Storm is nézni fogja a pontosság staisztikákat, túl korai megmondani, hogy így marad-e, mert lehetséges, hogy túlbuffolták (különösen a találati statisztikákat, az átlagos csata időt a különböző pályákon és osztályokat és átlagos tank életidőt)
- a jelek szerint a bővített csata utáni statisztika mod gondokat okoz a 0.8.6-ban
- a Fjords-on lévő házak picit arébb lettek mozgatva

Plusz, egy csomó Serb photoshop és kép lett posztolva a fórumban, mint ez az alábbi (a pólón ez áll: Nerfelni az artit!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése